központi vonal: 76/587-621

A munkánkat meghatározó mottónk Mórus Tamástól származik: "A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása." Bár több száz éve írta le ezt a mondatot, igaz ez napjainkban is, hiszen manapság egyre fontosabbak lesznek azok a dolgok, melyekhez kötődünk és melyek közösséget formálnak belőlünk. Az egyesület életében egyik legnagyobb esemény a hivatalos megalakulás volt. 2015. december 8- án a 26 alapító tag egyhangúlag elfogadta az alapító okiratot, majd 2016. 09. 05-től 03-02-0003548 számon jegyezte be a bíróság az egyesületet a civil szervetek nyilvántartásába. Különösen fontosnak tartottuk, hogy a csoportunk működése hivatalos formában is rögzítve legyen. Nem elsősorban magunk miatt, hanem a hosszú távú céljaink között szerepel, hogy a gyerekeink a „láng továbbhordozására” lehetőséget kapjanak útravalóul a tarisznyájukba. Továbbá szeretnénk, ha a munkánk eredménye nem veszne el, az egyesület (tárgyi) értékei az utókor számára megmaradhatnának. Ehhez elengedhetetlen feltétel az átláthatóság, amely minden jogszabályi előírásnak megfelel. Jelen pályázatunk benyújtása alkalmával is törekedtünk erre: a pályázat tárgya, valamint a kérelmezett összeg egyhangú szavazással került eldöntésre. Az egyesület titkára (Bakróné Farkas Rozália) vezeti azt az emlékkönyvet, amelyben tételesen fel van sorolva, hogy mely fellépésen kik, és mit táncoltak. Előzetes egyeztetést követően bárki megtekintheti, a vendéglátók/vendégek elismerő és biztató szavait tartalmazó bejegyzéseket. A főbb megjelenéseink: Kunszállás, Falvak éjszakája, Adventi gyertyagyújtás, Agyagfalva (Erdély), Kikinda-Homokrév (Vajdaság,) Törökkanizsa, (Vajdaság), Kiskunfélegyháza (Padkaporos gála, Kunsági néptánctalálkozó), Jakabszállás (falunap), Fülöpháza, (falunap, mulatós est), Bugac (szüreti mulatság), Alsómonostor (Szüreti bál), Jászszentlászló (tavaszköszöntő táncház). Fellépéseinkkel a későbbiekben is igyekszünk megfelelni a közönség és a szervezők által támasztott igényeknek.

 

Néptánc egyesületünk a Kárpát-medence összegyűjtött népszokásain, hagyományain keresztül szeretné programjain megmutatni az érdeklődőknek, mi tette sikeressé a magyarságot Közép-Európában. Álláspontunk szerint a XXI. századra kialakult jólét őseink munkájának nagyban köszönhető. A jólét azonban a fejlett európai társadalmakban megmutatta, hogy a generációk közötti szakadék egyre mélyül, szülők, nagyszülők, gyermekek közötti kommunikáció hiányával. Őseink verítékes munkája lassan feledésbe merül és hajlamosak azt hinni, hogy ez mindig is így volt és másképp nem is lehet. Rendezvényeinken együtt dolgozik, és együtt élvezi a közösen elvégzett munka gyümölcsét legalább három generáció, a modern kor vívmányait otthon hagyva megtapasztalhatják az érdeklődők hogyan tették elviselhetővé a nehéz fizikai munkát eleink tréfás, játékos helyzetek megteremtésével, hogyan ismerkedtek táncházak alkalmával és hogyan nevelték gyermekeiket a rájuk váró életre. Népi hagyományainkra épülő programunk hivatott megmutatni, hogy becsülni kell őseink munkáját, gyökereinket ápolni kell, mert ahogyan a fáknál is beteg gyökerekkel – legyen bármilyen nagy és erősnek tűnő – ki van szolgáltatva az időjárásnak, tehát a külső behatásoknak. Erős gyökerekkel azonban könnyebben átvészeli az aszályos és viharos időszakokat is. Az egyesületünk tagjai felnőttek, többnyire (házas)párok, a próbákra azonban a gyermekek is gyakran a szülőkkel érkeznek. A próba ideje alatt együtt játszanak, gyakran bekapcsolódnak, vagy csak egyszerűen maguk között eljátsszák azt, amit a felnőttek tesznek, így az utánzással, példakövetéssel észrevétlenül az életük részévé válik az az értékrend, amelyet szeretnénk átörökíteni számukra. Az Adventi gyertyagyújtáskor szokásos műsor fényét emeli, hogy a családtagok is színpadra lépnek és együtt mutatják be a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó szokásokat. A gyerekek nagyon várják, hogy november végétől ők is megkapják a szerepeiket és a családdal együtt készülhessenek a minden nézőt megérintő előadásra. A fellépések és előadások nem csak pusztán koreográfiák, táncok amelyek hetente kétszer 2 órát jelentenek az életünkből. Legtöbbünk mindennapi életét jellemzi a néphagyomány. Többen élünk külterületen, tanyán, gazdálkodunk, vannak, akik a kézműveskedésben, varrásban, bútorkészítésben, főzésben kamatoztatják a népi kultúrával kapcsolatos ismereteiket. A közös pont természetesen a néptánc, azonban az egyéni értékek összeadódnak, kiegészítik egymást. Fokozatosan kiteljesedik és kirajzolódik, hogy őseink bölcsességét, hogyan tudjuk ma is alkalmazni, mindez egy családra építő, összetartó emberi kapcsolatokon alapuló, közös élményekben gazdag, értékes közösséget eredményez. Összegzésként: Egyesületünk a falu rendezvényein részt vesz, és büszkén állíthatjuk, hogy a mi programjainkon látható csak, hogy a legfiatalabb és a legidősebb generáció együtt szórakozik és lehetőség nyílik az idősebbek való tapasztalatcserére is.

2017. évben első alkalommal rendeztük meg aratóünnepünket, melyre a környező falvakból, városokból, de még a Vajdaságból is érkeztek vendégeink. Az Aratóünneppel célunk megmutatni, hogy milyen fáradságos munkával tudtak kenyeret tenni szüleink, nagyszüleink kenyeret tenni asztalra. Megmutatjuk játékos, tréfás módon a néphagyományok felelevenítésével hogyan lehetett elviselni vidám hangulatban ezt a kemény fáradságos munkát. Alkalmat biztosítunk mindenkinek, hogy legalább egy kicsit belekóstolhasson ebbe a már-már elfeledett munkába. Aratóünnepünk nem titkolt célja, hogy visszaadjuk a kenyér becsületét és aki ezen részt vesz, tudja, nem mindig csak annyi volt, hogy levettük az üzlet polcáról. Műsorvezető konferálja végig az Aratóünnepet, aki az aratással kapcsolatos hiedelmeket, népszokásokat magyarázza és rövid ismertetőt tart az Aratás és cséplés hagyományos szerszámairól. Aratás után hagyományos cséplőgéppel kicsépeljük a learatott gabonát, melyet jótékony célokra ajánlunk fel. Ezután néptánccsoportok fellépései színesítik a programot, majd FOKOS zenekar koncertjét követően élőzenés táncházzal zárul a fárasztó nap. A táncház során is követjük a hagyományokat a Kárpát-medence magyarlakta vidékein fennmaradt táncrendeket muzsikálják és táncolják a résztvevők. A FOKOS 2018-ban a Fölszállott a Páva Döntők döntőjének győztese, mely nagy érdeklődésre tart számot a környék népzenét kedvelői körében. Az első Aratóünnep alkalmával is a FOKOS zenekar volt vendégünk, nélkülük elképzelhetetlen az ünnepünk zárása. A zenekar és a törzsközönség között baráti kapcsolat alakult ki, ezáltal a táncház hangulata közvetlenné, családiassá vált.

 Szikora László az egyesület elnöke

A csoport életével kapcsolatos friss hírek, események: https://www.facebook.com/csurcsavaro/

Kunszállás Önkormányzat | Copyright © 2018. All rights reserved. | Felhasználási feltételek