központi vonal: 76/587-621
 
A képet Gyöngyösi doktor úrról Dénus Kiss Jenő
festette, és adományozta Kunszállásnak 2008-ban.

dr. Gyöngyösi Mátyás - /1905 - 1987/  Kunszállás Község első díszpolgára

Majsajakabszállás tanyavilágának gyermekeként látta meg a napvilágot 1905. május 20-án a családban bőséges volt a gyermekáldás, amelybe kegyetlenül belemart a korai csecsemő és gyermekhalandóság. 14-őjük közül csak négyen érték meg a felnőttkort: Lőrinc, Mátyás, Neszte és Imre. A szülők tehetős gazdálkodók voltak. Az édesapa az egyházközség pénztárosaként vállalt közszolgálatot. Ily módon adott volt, hogy a szülők figyelme a gondozás, a nevelés, az iskoláztatás mellett arra is kiterjedjen, hogy a vallásos hitéletben is támaszt biztosítsanak a felnövekvők számára, amelyhez a volt plébános Kovács Vince- későbbi váci püspök- nagyszerű közreműködése is segítséget nyújtott Mátyás esetében. Nem véletlen tehát, hogy a korábban születettek közül Mátyás életútja ívelt a legszebben. Szorgalmas, eminens diákként elvégezte a budapesti orvostudományi egyetemet. egyetemi évei alatt egy évig Bécsben is tanult. Általános orvosi diplomáját a 30-as évek legelején kapta, majd hamarosan nőül vette a már négy éve vele jegyben járó aráját, az ugyancsak majsajakabszállási Kun Rózsát. Ezután hamarosan, 1932 májusában Perzsiába vezetett a fiatalok útja. Nem nászútnak tervezte a fiatal doktor ezt az utat, gyógyítani akart a távoli országban. Itthoni diplomáját azonban nem fogadták el, ott újra tanulnia kellett. A beszélő nyelvet is meg kellett tanulnia. Keservesek voltak az első évek még akkor is, ha szert tehettek jószándékú, segítőkész emberek támogatására. Végül is erős akarattal és rendíthetetlen határozottságával elérte célját. 1934-ben Gampel Béla plébános írta a Historia domus lapjaira: „Istenem, milyen mérhetetlen távolságokra elvetődik néha egy-egy magyar ember!...” majd idézi Nagyiványi Zoltán: az idegen légiótól a Szovjetunióig c. könyve 244. oldaláról: „ezelőtt két hónappal K. Sándor teheráni kereskedelmi irodájában beszélgettünk, amikor egy szép szál, karcsú fiatalember nyitotta ránk az ajtót. Kecskemét- vidéki szívmelegítő magyar tájszólással mutatta be magát dr. Gyöngyösi Mátyás. Pontosan a budapesti egyetemről jött, friss oklevéllel a zsebében. Néhány műszer volt nála, és kint várakozott néhány hetes asszony felesége. Egy-két hónapra elegendő pénzecskével jöttek el a magyar Kiskunságból Perzsiába letelepedni. Nyelvismerete a kis-kun és tovább semmi. Ehhez a kis- kun nyelvismerethez még hozzájött az a pár heti tudomány, amit én igyekeztem a perzsa nyelvből hozzáadni. A két fiatal magyar pedig ottmaradt a teheráni, most már hatvan fokon felüli melegben, és meg fogja alapítani a küzdelmes egzisztenciáját. Micsoda vitalitás van a mi fajtánkban…” Nyolc évig tartott ez a kalandokban is gazdag külhoni élet. Eközben születtek gyermekeik: Sándor, Mátyás és Kinga. De az előbbiekben örök időkre szóló míves, nagyszerű emlékeztetőkhöz nem sikerült feleleveníteni az ún. kalandos történeteket a házaspár kinti életéből. Azt azonban tudjuk, hogy dr. Gyöngyösi Mátyás francia, német és perzsa nyelvtudásával, kórház igazgatóként és gyógyító munkájával a teheráni társadalmi elitben biztos, stabil bázist teremtett magának. Rezah sah palotájában- ahol házi orvos is volt- rendszeres volt a társas összejövetelekre, teadélutánokra, kártyacsatákra szóló meghívása a doktornak. Gyakorta gyógyította a sah feleségét. A háború közbeszólása miatt 1940-ben tértek haza majsajakabszállásra, ahol több mint negyedszázadon át gyógyította a puszta, majd a község betegeit. Éveken át hozzá tartozott Jakabszállás is, ahol hetenként 2-3 alkalommal kellett rendelnie, betegeket gyógyítania és látogatnia otthonukban. Az orvosra jellemző tenni akarás,a tudásvágy és a segítőkészség vitte rá, hogy diplomája mellé még a fogászati oklevelet is megszerezze. Így sok éven át a község „orvos mindenese” lett. Betegeit házi patikájából látta el gyógyszerekkel. A háborús évek vége felé hadiszolgálatot is kellett teljesítenie. Rövid idejű fogságából 1945. októberében tért haza és folytatta gyógyító munkáját. Szerette ezt a községet, szerette az ittenieket, s talán sokan nem is tudják, hogy mennyi-mennyi szép gondolat fogant meg benne az itt lakók életkörülményeinek jobbítása, a község fejlődése érdekében. A helyi közéletben is aktív szerepet vállalt. 1946-50 között képviselő-testületi tag, 1963-71 között tanácstag. Első jelentős javaslata az 1947. március 29-én tartott testületi ülésen hangzott el, amikor arról volt szó, hogy mi legyen az 1945-ben önállóvá alakult nagyközség neve. Négy helynév-javaslata közül az elsőt fogadta el a testület, melyet a felsőbb hatóságok is helyben hagytak 1948-ban. Ettől kezdve a község új neve: Kunszállás. Az 50-es évek vége táján szorgalmazta a település villamosítását, a belső hálózat kiépítését, a templomba történő bevezetését. A templom bejárati ajtaját kőtömbökkel erősítette körül és a boldog, majd szentté avatott árpád-házi Kinga (IV. Béla leánya) emlékére készítette a doktor úr a templom egyik színes ablakát.

Gyöngyösi Mátyás példás szorgalmú, mindenre készséggel vállalkozó és örökkön tanulgató és gondolkodó ember volt. Tanulta a szakmáját, az idegen nyelveket és nagyon sokat olvasott. Tudása és műveltsége egyenesen volt arányos szálegyenes, magas testtartásával. Többedmagával egyik jeles szervezője volt az új község (még majsajakabszállás) első, 1946. augusztus 4-én rendezett „Falu nap” nagyszerű program-sorozatának. Életét és munkásságát hivatásának, hitének, községének és családjának szentelte még nyugdíjasan is, utolsó leheletéig. Gyógyító munkájában szigorúan következetes volt, abortusz-ellenessége közismert lett és nem véletlen, hogy a jódozott só használatát is lelkesen propagálta e jódszegény vizű környezetben. Szerette a természetet. A határban telepített gyümölcsösét- a mely a tagosítás áldozata lett- gondosan ápolta, kezelte, dísze volt annak a külső határrésznek. Családi otthonának kertjét díszfákkal, cserjékkel, padokkal pihenő parkká varázsolta. itt érezte jól magát. Nem ismerte a semmittevést…és közben érdeklődéssel tekintett a település történeti múltjára is, falukutatóvá vállt. Megírja a község történetét, amely- bár nem került kiadásra, csak helyi sokszorosításban jelent meg- sok és nagyon fontos okfejtésével, adalékával jó alapul szolgálhat egy teljesebb mű megírásához. Ismereteit a honismereti szakkör- amelynek vezetője volt- összejövetelein tette közkinccsé. Figyelme azonban a helyi és a közeli lakóknál található régmúlt idők használati eszközeinek összegyűjtésére is kiterjedt. Több száz ilyen emléktárgy lett az 1995-ben felavatott Falumúzeum alapkészlete. A tisztes életpálya 1987. július 22-én véget ért. A község orvosát, a közéleti embert, a falukutatót népes sereg kísérte utolsó útjára a kunszállási temetőben. Megszolgálta, hogy arra járva tisztelgő tekintetünket a sírhantjának keresztje felé is- ahol olvashatjuk reánk örökül hagyott nevét- némán odairányítsuk. 

dr. Berényi istván

Kunszállás Önkormányzat | Copyright © 2018. All rights reserved. | Felhasználási feltételek