központi vonal: 76/587-621

A kezdetek

Tudományos kutatások, ásatások igazolják, hogy ez a terület már a bronz-korban is ember által lakott volt . Őrzünk néhány cserépmaradványt melyet az itt letelepedett emberek készítettek közel 4 ezer évvel ezelőtt. Éltek itt szarmaták, hunok, szlávok, avarok, még bolgárok is. 
A honfoglalás idején gyéren lakott terület volt itt. Majd e vidék a "nemzet köztulajdona" lett, később királynéi birtok Kecskeméttel együtt. A tatárok nem sok pusztítani valót találtak, mert puszta (legelő) volt e táj.
A tatárjárás után IV. Béla, a "második honalapító" az Illonchuk nemzetség kunjait telepítette e vidékre. Az itteni kunok bátrak, vitézek és a királyhoz hűséges harcosok voltak. 
Ennek köszönhetjük az első írásos oklevelünket is 1343. július 28-i keltezéssel, melyet Nagy Lajos királyunktól kaptak (védelmi okirat). A kunok jól gazdálkodó pásztornéppé váltak.
1423-ban a Magna Via (Nagy út) - a mai 75-ös úton utazó Bertrandon de la Brongiére francia utazó a következőket írta: "Utam szép síkságon vezetett át, hol a lovak vadállatokhoz hasonlóan, egészen szabadon élnek, egymást éri a sok ménes."
1526. augusztus végén a rabló török had elpusztította a kun falunkat. Hányan éltek ekkor a szálláson? Hősiesen ellenálltak? Vagy a férfiak már Mohácsnál elestek? Nem tudjuk. Az biztos, hogy az itt élőket legyilkolták, a szállás és környékén temetetlen, szétszóródott csontmaradványok százai voltak még találhatók az 1970-es években is. A templom romjait a legidősebbek még látták a Templomréten. A szállás helyén sohasem épült új falu.
Az 1546-os török által végzett összeíráskor Kecskeméten 7 kun család lakott. A mi falunkból menekülhettek meg.
Az ő ajkaikon születhetett e dal:

Nincs már nekünk földünk, házunk,
Csak rongyunk van és csak gyászunk
Egy csillagunk se nincs nékünk,
Csak bánat, ahová nézünk.

A török kiűzése után sok évnek kellett eltelnie, hogy az "egész műveletlen róna" emberlakta területté váljon.
A gazdasági fejlődést az 1780-as évekre jellemző természeti csapás is akadályozta. A rettentő nagy aszály, "homoksivataggá" tette a tájat. Sokszor felhangzott a pásztorok ajkán a szomorú dal:

Kiszáradt a tóbul mind a sás, mind a víz,
A szegény barom is csak a gazdára néz,
Istenem! Istenem! Adj egy csendes esőt,
A szegény baromnak jó legelő mezőt.

Kunszállás önállóvá válásának története


Ha előttünk volna a mai Kunszállás közigazgatási területének térképe, annak elnyújtott, majdnem trapéz (paralelogramma) alakú formáját ráilleszthetnénk az 1800-as évek hivatalosan megrajzolt, nyomdailag előállított térképeire. Ez volt az a terület, amelyet Jakabszállás 1/3-ad részeként 1745-ben Majsa község 2250 Rhenes forintért-a redemptio adta lehetőséggel élve visszaváltott a Német Lovagrendtől. Innentől kezdve a mi területünk jogosan tartozhatott a majsai közigazgatás alá. Miért is később neve is változgatott: Majsa Jakabszállási pusztája volt, MajsaiJakabszállás, Majsa-Jakabszállás, majd egybeírva Majsajakabszállás.

Két évvel később, 1747-ben, a mai Matkó puszta közelében, az ún. majsai út mentén kocsma épült. Ez az akkori csárda fontos épület volt a forgalmas út mentén. Bizonyára látogatták a „szomjas betyárok” is, de a Majsa vagy Kecskemét felé átutazóknak is pihenőhelyül szolgált, nem is szólva az átvonuló kisebb- nagyobb katonai őrjáratokról, csapatokról. Az itt befolyó jövedelem egy része Majsa zsebét gazdagította. Több mint másfélszáz év múlva- 1914-ben- iskolai tantermet rendeztek be az elöregedett épületben. A csárdajelleg, az italmérés megszűnésének ideje nem ismert, viszont az épület maga közintézménnyé vált.

A redemptiót követő évtizedekben a sivár pusztaságra, a termőterületek meghódítására folyamatos bevándorlás kezdődött. Előbb gyéren lakott, majd egyre népesebb tanyavilággá változott a majsa-jakabszállási puszta.  A múlt század közepén alig feleannyian laktak már itt, mint manapság. Életüket, munkájukat, magatartásnormáikat, helytelen szokásaikat rendezni kell. A váci egyházmegye püspöke missziós körzetet alakít ki majsajakabszállási központtal. A hittérítő, majd a továbbiakban a hitélet gyakorlására nevelő munkát 1854-től az egymást követő ferencesrendi szerzetesekre bízza. De a majsai közigazgatás is lép. A képviselőtestület pusztabírói tiszttel ruházza fel Tóth Pált, aki rézpecsétet is kap, melynek szövege: Majsajakabszállás puszta bírája 1858.

Iskola épül a pusztán, a község mai közepén 1856-ban, amelyben 1859-től a névadó, Tóth Pál lesz a tanító 1904-ben történt nyugdíjazásáig. Az iskolához tanítói lakás is tartozik, meg kert a tanító számára…De az iskolához a 70-es években hozzáépítenek egy kápolna helyiséget is, hogy ez szolgáljon templomul. Ezzel az épületegyüttessel vált bizonyossá egy falucentrum kiépülésének a lehetősége. Éveken át- a múlt század utolsó évtizedeiben- elősegítette ezt a majsai képviselő- testület is, hiszen házhelyeket parcelláztak és árvereztek a letelepülni, otthont építeni szándékozók részére.

 1350 fő több mint 40 300 korona adományából felépült a széles pusztaság és a környék kistelepüléseinek első legszebb temploma, amelyet 1896. július 19-én szenteltek fel. A mintegy 200 000 db tégla Földi László helybéli földbirtokos szántóterületéből került ki, az építési munkát Újszászi János félegyházi mester irányította. A templomtelket Kiskun-Majsa képviselő-testülete bocsátotta rendelkezésre.

Nagyszerű összefogással, igazi heroikus tettekkel bizonyított a puszta népe, előremutatva évtizedekre, évszázadokra. Szorgalommal, tettrekészséggel, nem lankadó igyekezettel. Csoda-e tehát, ha ez időben felmerül a gondolat: nem lenne-e jobb, ha önálló település lenne a falucentrummal már rendelkező puszta? Ekkor nem volt ez lehetséges, de az 1908-as elszakadási kísérlet sem volt sikeres. Majsának jó jövedelemforrása volt ez a puszta és egyre több adót tudott adót tudott innen behajtani különböző címeken. Bizonyára gyenge volt a kezdeményezés is, ugyanakkor Majsa kemény kézzel tartotta a gyeplőt és szándéka sem volt önállósítani a pusztát, bár jóllehet tudta: az 1910-ben már 1391 főt számláló település saját lábán is meg tudott volna állni. Ezektől a gondolatoktól a következő háborús évtized csendes volt.

Az újabb elszakadási kísérlet 1920-ban lángolt fel ismét, amelynek elfojtása két évig tartott. Emellett a kegyelemdöfést is megkapta a puszta, ugyanis azt a fajta, az anyaközséggel lazább kapcsolatot jelentő pusztabírói státuszt, amelyet a már említett Tóth Pál, majd utána Nemes Szabó Károly és Bognár Jenő tanítók töltöttek be,- Majsa megszüntette. Helyette 1922-ben a majsai képviselő-testület új tanácsbéli (esküdtszéki!) álláshelyet hozott létre, amelyet csak majsajakabszállási lakos tölthetett be, aki egyben a képviselő-testületnek is tagja volt mint pusztabíró. Ezt a szigorúbb jogállású pusztabírói tisztet töltötte be elsőként Gyöngyösi Alajos.

 Botrányosabbá vált az 1931-32-es évek elszakadási kísérlete, amikor két küldöttség egymással ellenirányba vette útját. Az egyik Kiskunfélegyházához, a másik Kecskeméthez kívánta kapcsoltatni a települést. És mert hiányzott a bölcs egyetértés, meg a támogatottság is megoszlott, hamar bizonyosság vált, hogy az elszakadási szándék Majsától eleve kudarcra volt ítélve. Ezt az akkori sajtó is alaposan megszellőztette. A majsai képviselő-testület 1932. szeptember 2-án úgy foglalt állást, hogy a községre nézve nem lehet közömbös a puszta hovatartozandósága. Ha ellenükre mégis kormányzati döntés születne, ez esetben Kiskunmajsát feltétlenül kárpótolni kell.

 Fontos dátum a puszta történetében 1935. március 12. A négyszög alakú, csapott sarkú bélyegző használatával e napon nyílt meg a postaügynökség Kun Dezső vezetésével. Ezt a bélyegzőt 1942. augusztus 3-án kör alakúra cserélték és a postaügynökség postahivatallá alakult. A Kunszállás feliratú bélyegzőt 1948. március 21-től használták. A háború befejezése után 1945-ben a helybeliek feltehetően okultak az előzményekből. Határozottabban és alaposabb szervezőmunkával láttak hozzá az önállósodáshoz. Szerepet játszhatott ebben az is, hogy fontos emberek lehettek a májusban útba indított küldöttség tagjai, akik az alispáni hivatalig is eljutottak a pusztai nép kérésével, amelyet a helyi egyházközség is támogatott. Az események ezután gyorsan peregetek. 

 Egy hónap se telt bele, és megérkezett Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispánjához is, az alispánhoz is a Magyar Belügyminisztérium 1945. június 7-én kelt 91.186/1945.IV. számú rendelete, amely kimondja, hogy a „…Kiskunmajsa községhez tartozó Majsajakabszállás puszta önálló községgé alakulását megengedem és az új község jellegét szervezeti szempontból nagyközségben állapítom meg. Kívánatosnak tartom, hogy az új nagyközség községi életét mielőbb lehetőleg már 1945. évi július hó 1-jén megkezdje és ezért felhívom a vármegye alispánját, hogy a község megalakulása érdekében a szükséges intézkedéseket a legrövidebb időn belül tegye meg. Az újonnan alakult nagyközség neve ideiglenesen „Majsajakabszállás”,a község végleges nevét az 1898: IV. tc. 2. §-a alapján a község és a törvényhatóság meghallgatása után fogom megállapítani.” E rendeletben a község területe 3.617 kh 296 nöl. 

 Az 1945. június 13-án kelt 5.288/1945. számú alispáni leirat elrendeli községi jegyző és írnok alkalmazását, a képviselő-testületi tagok létszámát ideiglenesen 20 főben állapította meg, majd intézkedéseket sürget az önálló anyakönyvi kerület megszervezésével kapcsolatban is. Mindezeket feladatként is Kiskunfélegyháza Járás főjegyzője kapja, minthogy Majsajakabszállás ezentúl ebbe a járásba tartozik. A hivatalos szervezőmunka tehát beindult és közben megkezdődtek a helyi előkészületek is. 

 1945. július 18-án létrejön Majsajakabszállás nagyközség. E napon az iskolában megtartják az első (alakuló) képviselő-testületi ülést. Döntenek a Kiskunmajsa községgel való egyezkedés tárgyalására kiküldendő bizottság tagjairól, elhatározzák ideiglenes kölcsön felvételét és a telefonszolgáltatás helyreállítását. 1945. július 31-én a község új nevének meghatározás acéljából ülésezett a képviselő-testület. Az ekkor javaslatba hozott Kunszentjakab nevet a felsőbb hatóságok nem fogadták el. 

Az újabb javaslattételre 1947. március 29-én került sor, amikor a dr. Gyöngyösi Mátyás által előterjesztett és indokolt Kunszállás név használatát kérték engedélyezni. Az eljárás hosszabb időt vett igénybe, amely végül is az 1948. április 6-án kelt 177.540/1948.III.2. számú belügyminisztériumi rendelettel válhatott valóvá.

1950-1990-ig Kunszállás és Fülöpjakab egy községet alkotott Kunszállás központtal.

Kunszállás Önkormányzat | Copyright © 2018. All rights reserved. | Felhasználási feltételek